Miért a február a legrövidebb hónap?

A február szuper, ugyanis rövid. Utána hamarabb jön a fizu, érkezik a tavasz és egyébként is jó, hogy valahogy begyorsítja az eseményeket. Azonban talán csak kevesen gondokoznak el rajta, hogy miért is van ez így, pedig nagyon érdekes a története.

A kezdetek

A hagyomány szerint a 304 napot 10 hónapba rendező római naptárt Romulus, a város alapítója alkotta meg. Az évet a Mars istenről elnevezett március kezdte, a Vénusz istennő etruszk nevét, Apon nevét viselő április követte, majd az idősek (maiaus) tiszteletére május, az ifjakéra (iuniores) június, az utolsó hat pedig sorszámneveket kapott: quintilis, sextilis, september, october, november, december.

Az évkezdet logikusan a természet ébredésére esett, innen számolt a ma is ismert beosztás szerint, a hadakozásra, mezőgazdasági munkákra alkalmatlan téli időszakot, 50-60 napot egyszerűen figyelmen kívül hagyta. Ha nincs dolog, kit érdekel, milyen nap van – teljesen logikus gondolat ott és akkor.

A második római király, Numa Pompilius viszont úgy tűnik, nem tűrt gazdátlan napokat, ezért két taggal egészítette ki a sort. A jövő és a múlt felé forduló, kétarcú Janus istenről elnevezett hónap, a mai január jelentette az év kapuját. Elé került, azaz az év záró hónapjaként iktatta be februariust, a “holtak hónapját”, a tisztulás időszakát.

Elvettek tőle még egy napot

Romulus még 30-31 napokban gondolkodott, Numa azonban ezen is változtatott: március, május, július és október 31 napból állt, a többi 29-ből, kivéve az egy februárt, amelynek csak 28 nap jutott.

Összesen 355 napból állt így egy év, 10 nappal volt rövidebb a tropikus évnél, ami a Nap tavaszponttól tavaszpontig terjedő látszólagos útját jelenti. A naptári és a valós év gyorsan elcsúszott, Kr.e. 190-ben március idusa az 189. év november 6-ára esett.

A korrekciót Iulius Caesear, pontosabban az általa naptárreformmal megbízott egyiptomi csillagász, Szoszigenész végezte el Kr.e. 46-ban. Ekkorra már teljes volt a káosz, február pedig továbbra is csonkán, 28 naposan, de már másodikként, január után szerepelt. Egyébként ez volt a történelem leghosszabb esztendője – 445 napot számlált, hogy “az időszámítás rendje kiigazodjék”.

Álom maradt a 30. nap

Caesar visszaadta a becsületét, de csak azért, hogy ismét a porba lökhesse: 29-re emelte február napjainak számát, ám a következő tollvonással a többi hónapot is kibővítette: a páratlanokét 31, a párosokét 30 napra.

A túlbuzgó Marcus Antonius javaslatára Kr.e. 44-ben quintilis hónapot Caesarról júliusnak nevezték el, július 11-én ünnepelte ugyanis születésnapját.

E reform során iktatták be a szökőnapokat is négyévenként, de még véletlenül sem úgy, hogy legalább ilyenkor 30 napos lett volna február. A szökőnapot a március első napját a Kalendae-t megelőző hatodik nap – azaz a mai február 24. – kétszer „mondásával”, írásával iktatták a naptárba. Vagyis négyévenként február huszonnegyedike 48 órás nappá bővült.

Cseberből vederbe

A kegyelemdöfést viszont Caesar utóda és örököse, Augustus vitte be, akinek mindezidáig egyetlen hónap sem viselte a nevét. Tarthatatlan helyzet. Nyilván a sorszámozottak közül kellett választania, már csak azért is, mert a nagy elődöt mégsem lett volna udvarias dolog megelőzni.

Viszont nagyon távol sem lehetett tőle, ezért politikusi megoldásként a július követő sextilist neveztette el augusztusnak. Viszont ha még emlékszünk rá, a páros hónapok, miként augusztus is csupán 30 naposak voltak – szemben július 31 napjával. Érthető módon szúrta ez is Augustus szemét, de természetesen volt megoldás: augusztust is 31 napossá tette.

Hogy az egyensúly ne boruljon, máshonnan elvett egy napot, és természetes módon ismét február volt az áldozat. A hónap napjai ezzel megint 28-ra csökkentek, és ez így van a mai napig.

Érdekesnek találtad a bejegyzést?

Oszd meg másokkal is!

24.hu

Hozzászólások