Halottak napja, Halloween, Mindenszentek – Hogy is van ez?

Lássuk be, legtöbbünk nem tudja a különbséget a három között, illetve talán azt sem, hogy melyik mikorra esik. Igyekszünk rendet tenni a (tök)fejekeben.

Az Amerikában hagyományos, nálunk viszont csak pár éve divatos Halloween egyáltalán nem csak egy modernkori szokás, hanem a kelták, samhain néven futó ünnepére vezethető vissza.

A kelták ugyanis két évszakra osztották fel az évet: a tél Samhainkor, azaz az október 31-ről november 1-re virradó éjszakán kezdődött és május 1-ig tartott. Úgy hitték, ilyenkor a napisten Samhain a halál és sötétség istenének fogságába kerül, aki október 31-én éjjel összehívja a halottak szellemeit. A kelta papok ezért ilyenkor a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt tüzeket gyújtottak, áldozatokat mutattak be, és a tűz körül táncoltak. November elsején reggel pedig minden családnak parazsat adtak, hogy új tüzeket gyújthassanak, és ezzel a meleggel űzzék el otthonaikból a gonosz szellemeket.

Amikor a kereszténység uralomra tört, meglepő módon nem tiltották be ezeket a pogány ünnepeket, sőt igyekeztek ezekhez igazítani az ókeresztény szokásokat, így a mindenszentek ünnepét az egykori kelta halottkultusz napjához kapcsolták. Az új keresztény ünnepet 835-ben hivatalosan is elismerte és azóta is november 1-jén tartja az egyház. Később november 2-át is szent nappá, a halottak napjává nyilvánították. Így tehát:

Október 31. – Halloween
November 1. – Mindenszentek
November 2. – Halottak napja

Kapcsolódó népszokások

Sok európai országban, így Magyarországon is az emberek ilyenkor meglátogatják és rendbe teszik elhunyt hozzátartozóik sírját. Gyertyákat, mécseseket gyújtanak és virágot visznek. Mivel a krizantém ebben az időszakban nyílik, hazánkban ilyenkor leginkább ezzel a virággal szokták díszíteni a sírokat.

E tradíciók célja eredetileg az volt, hogy a kiszabadult lelkek újra visszataláljanak a maguk sírjába, szívesen maradjanak lakhelyükben és ne kísértsék az élőket. Régen ugyanis a keresztények közül is sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból. Szokás volt ezért, hogy ilyenkor nekik is megterítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy a hazalátogató lelkek eligazodjanak a házban.

A kereszténység terjedésével azonban nem merültek feledésbe a régi pogány hagyományok sem, az évek során pedig e szokások összevegyültek. A mindenszentek napját megelőző este, október 31. lett a halloween, ami az angol „All Hallows Eve”, azaz “mindenszentek előestéje” kifejezés rövidített alakja. Az ünnep eleinte főleg az angolszász területeken terjedt el, de mára már szinte az egész világot meghódította.

Ezen az estén a gyerekek jelmezbe bújva végigjárják a szomszédságot, ahol a Trick or Treat! azaz Csokit vagy csalunk! – kiáltással édességeket kérnek, cserébe azért, hogy ne kövessenek el csínyeket.

A régiek úgy hitték, hogy ezen az éjszakán elvékonyodik a határ az élők és holtak világa között. Ezért, hogy megvédjék magukat az ártó szellemektől, ijesztő jelmezekbe bújtak, és rémisztő arcú töklámpásokat faragtak, amibe egész este égő gyertyát helyeztek.

 

Tudta, hogy nálunk is számtalan misztikus legenda él? Nem is találhatna hát jobb helyszínt egy borzongató őszi hosszúhétvégére!

 

Forrás: Szeretlek Magyarország

Hozzászólások