Gróf Teleki család története

Geológus, politikus. Teleki Pál fia. Kolozsvári egyetemi tanár (1940-1944), vallás- és közoktatásügyi miniszter (1944-1945). Az USA-ba emigrált (1949).

Tudományos eredményeivel már az I. világháború előtt nemzetközi hírnevet szerzett. 1920-ban külügyminiszter, 1920-1921 között miniszterelnök. Elfogadta a trianoni békét, fellépett a tiszti különítmények túlkapásai ellen, franciabarát külpolitikát folytatott. 1927-ben létrehozta a Magyar Revíziós Ligát. A magyar revíziós törekvések szószólója, de felismerte ennek a náci Németország segítségével történő megvalósulásában rejlő veszélyeket. Megakadályozta a német csapatok Lengyelország elleni felvonulását magyar területen keresztül, és befogadta a lengyel menekülteket. 1940-ben csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez és “örökbarátsági” szerződést kötött Jugoszláviával.

1848-ban Kővárvidék főkapitánya. A szabadságharc több ütközetében harcolt, 1849. júniusától, mint ezredes. A szabadságharc bukása után az aradi várbörtönből megszökött és Törökországba menekült. Távollétében halálra ítélték. Ezután Párizsban, majd Jersey és Guernsey szigetein élt. 1859-ben Itáliában Garibaldi seregében harcolt. A kiegyezés után hazatért és ismét Kővár főkapitánya lett.

Felfedezte a Turkana (Rudolf)- és Chew Bahir (Stefánia)- tavakat és a róla elnevezett Teleki vulkánt. Beutazta Szudánt, Indiát és a Kelet-Indiai-szigetvilágot.

Az 1843-1844. évi országgyűlésen a főrendi ellenzék egyik vezéralakja volt. 1848 szeptemberétől a forradalmi kormány párizsi követe. A szabadságharc leverése után nem tért haza, emigrációjában a különböző magyarországi népek és nemzetiségek szövetségének megteremtéséért emelt szót. Drezdai látogatása (1860) során a szász rendőrség elfogta és kiszolgáltatta az osztrákoknak. A politikától való távolmaradásra tett ígérete fejében szabadon engedték. Kevéssel ezután képviselővé választották, s az országgyűlés úgynevezett határozati pártjának vezére lett.

A nemzeti szellemű és nyelvű magyar nőnevelés egyik úttörője, a polgári nőemancipációs törekvések képviselője. 1846-ban Pesten nőnevelő intézetet alapított. A nemzeti ellenállásban való tevékenységéért tíz évi börtönre ítélték, ebből ötöt Brünnben, Olmützben és Kufsteinben töltött.

Erdély főkormányzója (1842-48 között), aki egyszerre volt történész, író és politikus. Az MTA tagja és legelső elnöke. 25 ezer kötetes könyvtárát az MTA-nak adományozta.

Erdélyi főnemes, 1692-től Kővárvidék kapitánya, 1704-ben Rákóczi szolgálatába állt, 1707-ben erdélyi szenátor. 1715 októberétől ismét kővári kapitány.

Apafi Mihály fejedelemsége idején kancellár, Erdély tényleges ura. A Wesselényi-összeesküvésben nagy szerepe volt, majd mégis átállt a Porta oldalára, ahol Erdélyt a Habsburgok kezére adta 1685-ben. Öt évvel később a szultán Thökölyt küldte ellene és a csatában életét vesztette Zernyestnél.