nógrádi talpalávaló

Nógrádi talpalávaló 2 – túra tippek

A sziráki Teleki-Degenfeld Kastélyszálló közelében sok szép érdekes műemléket tekinthetnek meg az ide látogatók. Nógrádi talpalávaló sorozatunk második részében Bánkot mutatjuk be, amely a családok egyik legkedveltebb helye.

Bánk településének története

Bánk Nógrád megye délnyugati részén található község. Fekvését, a táj jellegét a Cserhát dombjai határozzák meg. A terület ősidők óta lakott és ezt több régészeti lelet is bizonyítja, amelyet a környéken találtak. 1405-ből került elő az írásos emlék, amit egy Zsigmond kori oklevélben fedeztek fel. A falu elnevezése pedig egy személynévből jött létre: a bán méltóságnevének származéka. A bánok a középkori Magyar Királyságban különleges hatalommal felruházott tisztségviselők voltak. A cím végül a Magyar Királyság felbomlásával együtt megszűnt 1918-ban.

A községnek 1506-ban Terjényi Radnóti György volt a birtokosa. A török időszakban a falu elpusztult, ezért szlovákok telepedtek le, akik magukkal hozták a kultúrájukat és a vallásukat is. A 18. század közepén a Jeszenszky család, 1770-ben pedig az úrbéri rendezés alkalmával Becskády Pál, Gyurcsányi Ignác és Hodossy József lettek a helység földesurai. 1826-ban már báró Andreánszky István nyugalmazott államtitkár a helység legnagyobb birtokosa.

Bánki-tó

A falu egyik nevezetessége és amit mi is szeretnénk kiemelni, az a középen elhelyezkedő tó, melyről egy 1820-as forrás így ír: „Van itt a falu mellett egy álmélkodásra méltó tó, melyet a köznép Tenger Szemének nevez, és erősen állítja, hogy ezen tónak a föld alatt a tengerrel összeköttetése légyen, azon okból, mivel hogy annak a mélysége oly nagy, hogy még eddig a fenekét, többszöri próbatételek után is meg nem mérhették, s akár mely hosszas esőzések vagy éppen felhőszakadások után sem árad meg, sőt, az ebbe befolyó patak vize sem szaporítja legkisebbé is ennek a vizét, ellenben a nagy szárazság idején is egyenlő és fogyatékot nem szenved.”

A 70-es években a Bánki-tó felkapott lett a turisták körében, de sajnos a tavat az 1990-es évek elejére teljesen tönkretették és a vize alkalmatlan lett a fürdőzésre. Ezt csak tíz évvel később tudták orvosolni, amikor 2001-ben az önkormányzat rendbe hozatta a partot. Kitisztíttatták a tó partját, medrét, majd iszapkotrás következett. A tavat fenékforrások táplálják. A felesleges vize pedig a Bánki-patakba folyik zsilipeken keresztül.

A tó ma már fürdésre és horgászatra is alkalmas. A víz hőmérséklete a Balatonéhoz hasonlóan kellemes. Nem csak erre van lehetőségük az ide látogatóknak, hanem kalandparkba is ellátogathatnak, ahol mászópálya, tenisz, tollaslabda és kosárlabdapálya vár minden arra nézelődőt.

Természetesen a strand részt ne felejtsük el, amelyre felhívnánk a figyelmet, hogy nappal fizetős este pedig szabadon látogatható.

Remek lehetőség, ha családoddal csak egy napi pihenésre vágytok vagy csak a víz közelségére, netán arra hogy egy napot nyugodtan pihenjetek vagy csak egy kis horgászásra vágytok jó környezetben, akkor ez egy ideális választás.

Gyere el Te is kastélyszállónkba, és töltsd nálunk szabadságod! További információkat honlapunkon kaphatsz vagy látogass el Facebook oldalunkra!

Hozzászólások