Teleki-Degenfeld Kastélyszálló**** Szirák > Természet és látnivalók > Téli kirándulóhelyek Nógrád megyében
Téli kirándulóhelyek Nógrád megyében

Téli kirándulóhelyek Nógrád megyében

A téli kirándulóhelyek Nógrád megyében minden képzeletünket felülmúlják. Még most is, hogy beköszöntött a hideg sokan kedvet kaphatnak egy hosszabb túrára. Ezért úgy gondoltuk, hogy a térségben található leglátogatottabb helyszíneket összegyűjtjük. 

1. Hollókői vár

Látogatottság tekintetében a vár az első helyen szerepel. A legrégebbi részét a XIII. század végén a Kacsics nemzetség építtette. Utána, olyan történelmi jelentőségűvé nőtte ki magát a térség, hogy minden egyes kis pontja fontos volt a feltárások alatt. A várat 1966-ban kezdték el vizsgálni, falait megerősítették és elkezdték a helyreállítását. Még ugyanabban az évben adták át a várat a kiránduló közönség számára.

Mit érdemes megtekinteni a várban?

A falakon belül található egy panoptikum, amely a  XIII. században tapasztalható életképet mutat be. A hét bábuból álló terem a Kacsics család idejébe térhetünk vissza, amikor még lakták és használták a várat.

A fegyverteremben a XI. századtól kezdődően a XVI. századig terjedő időszak hadviselésének eszközeit tekintheti meg a látogató. Az ott található királyok és nemzetségek címerpajzsai a régi korok hangulatát idézik.
Kedvelt időtöltés a vár rendhagyó történelemórája, amelynek keretein belül bemutatják a középkor hajlító- és lőfegyvereit, pajzsát, lándzsáját, páncéljait, azok feladatait. A fegyverbemutató közben a csaták és hősök történeteivel, haditechnikai fortélyokkal ismerkedhetünk meg, majd az óra végeztével mindenki kipróbálhatja a bemutatott fegyvereket.

2. Salgó vára

A Hollókői vár után áttérhetünk még egy olyan építményre, ahová, ha Nógrád megyében járunk érdemes lehet ellátogatni. A Medves fennsíkon található, Salgótarjántól észak-keleten, Salgóbányában találjuk a várat, egy vulkáni kúp tetején. Bár a terület gyönyörű, mégis fel kell, hogy hívjuk a figyelmet pár fontos dologra, amit az ide látogatók jó, ha észben tartanak. A várkapu előtt sziklás szakasz  található, ami nehézséget okozhat, főleg kisgyerekeknek, illetve az idősek számára is. Így, ha velük kelünk útra figyeljünk a biztonságukra! Emellett, azt is kiemelnénk, hogy ez a rész nem járható babkocsival! Ha az idő esős vagy viharos lenne, akkor is kerüljük, mert ilyenkor esélyes a villámcsapás. Mint minden területen szárazságban vagy erdős területen, cigarettacsíkot vagy tűzet gyújtani szigorúan tilos!

Történetét tekintve, ugyanolyan kalandos múltat tudhat maga mögött, mint a Hollókői vár. A 13. században épült a tatárjárs utáni időszakban és csakúgy mint Hollókőnél, úgy itt is a Kacsics nemzetség építette. Olyan királyok küzdöttek a várért, mint Károly Róbert és Mátyás király. A sok háborúzást megsínylette az épület és rengeteg részét rombolta le, ugyanakkor még az idő vasfoga is megcsonkította. Az 1980-as években pedig megkezdődött a feltárása és renoválása, így Salgó vára megmenekült a teljes megsemmisüléstől.

3. Nyirjesi fűvészkert és vadaspark

A Balassagyarmathoz tartozó térség régóta a családok kedvence. A ligetek különböző részein kis tavak helyezkednek el, és az egyik legjobb, hogy a vársoból gyalog és kerékpárral is gyorsan és könnyen elérhetőek. A 22 hektáros terület 2 km hosszú tanösvénye körülbelül 600 növényfajtát mutat be három kontinensről (Európa. ??zsia és Észak-Amerika). Igazi kis utazáson vehetünk részt, hiszen ezeknek a helyeknek megismerhetjük az őshonos növényeit és láthatjuk a Kalifornia mamutfenyőit, Oregon félsivatagát, Japán színes növényeit, ugyanakkor a hazai erdőket sem felejthetjük el.

A tanösvényen pedig a látványhidak harmonikus összhangot képeznek a térséggel.

Vadaspark

A vadasparkok legfőbb tulajdonságai közé tartoznak, hogy egyes fajoknak otthon és védelmet nyújtanak. A 15 hektáros területen hazánk különlegesebb állatai élőhelyükhöz hasonló környezetben láthatóak.

Lakói:

  • hazai nagyvadak: gímszarvasok, dámok, muflonok, őzek, vaddisznók
  • kisállat simogató: kameruni törpekecskék, merinói juhok, nyulak
  •  különleges állatok: emuk, shetlandi pónik, aranysakál, alpakák, Benett-kenguruk, ormányos medvék

Bár hideg van, de a tapasztaltabbaknak ajánljuk a csónakázást is, így a táj szépsége még szebben tárul elénk!

Reméljük a három ötlet közül valamelyik elnyeri a tetszéseteket és a hűvös időjárás ellenére is körbenéztek!

Gyere el Te is kastélyszállónkba, és töltsd aktívan pihenésed! További információkat honlapunkon kaphatsz vagy látogass el Facebook oldalunkra!