Kastélytörténet

A kezdetektől, napjainkig…

Engedd meg, hogy végigvezessünk a Teleki-Degenfeld Kastélyszálló történetén!

Az első írásos emlékben arról olvashatunk, hogy ezen a helyen egykor a Johannita lovagok ispotálya állt. Az ispotály erődítmény jellegű lehetett, amely 300 éven keresztül működött. Ezt igazolja a kastély alatt húzódó, részben feltáratlan pincerendszer, a már feltárt, részben jól felismerhető zömök falak és alacsony boltívek.

1219 – Ispotály

A kastély keletkezésére nézve az egyetlen írásos említés a bejárat fölötti olvasható, latin nyelven. Ebből megtudjuk, hogy az épületet Királyfalvi Roth Tamás és felesége, Wattay Borbála emelte a fent látható időpontban.

1748 – Kastély építésének befejezése

Királyfalvi Roth Tamás és Wattay Borbála egyetlen gyermekének, Johannának, Teleki Józseffel kötött házassága révén került a kastély a Teleki család tulajdonába.

Ismerd meg a Teleki család történetét

1762 - Teleki család

Eddig tartózkodtak itt a Degenfeld család tagjai, majd az orosz katonák megrongálták és felgyújtották a kastélyt.

Ismerd meg a Degenfeld család történetét

1944 - Degenfeld család, majd rombolás

Egy pályázaton, melyet az Országos Kőolajipari Tröszt hirdetett, pénzt nyertek a kastély felújításra, ahol műemlék révén eredeti állapotba állították vissza.

1977 – Felújítási munkálatok

Közel 10 éves munkálatok után a sziráki kastélyszálló megnyitotta kapuit. Az egyéni vendégek azóta is nagy elégedettséggel választják a Teleki-Degenfeld Kastélyszállót pihenés, kikapcsolódás céljából. A folyamatos karbantartásnak köszönhetően a mai napig patinás helyszínéül szolgál céges rendezvényeknek és esküvők egyaránt.

1985 – Nyitás külső vendégek részére

A világ számos országát átfogó Forever Resorts nemzetközi üdülési láncolatának egyik gyöngyszemévé válik. A mai napig is jelen üzemeltető működteti a kastélyszállót.

2002 – Forever Resorts

mesélnek a régi képek…

A Teleki-Degenfeld Kastélyszállóról és a sziráki nemesi családok mindennapjairól is maradtak fent jó állapotban lévő fényképes emlékek, sőt, a Kastélynak még saját képeslapja is van a régmúltból!

tudj meg többet a Teleki-Degenfeld kastélyszálló névadóinak családjáról is!