A disznóvágás és a disznótorok kultúrtörténete

A disznótor igazi magyaros hagyomány, ahol az együtt töltött idő, a finom ételek, jó italok és a remek hangulat a mérvadó. Tudtad, hogy a sziráki kastély történelmi falai között is átélheted ezt az élményt? Előtte azonban érdemes megismerni ennek a népies szokásnak a kultúrtörténetét, így akik vérbeli városiként ódzkodnak is tőle, megérthetik a szellemiségét.

Szinte velünk született hagyomány

Honfoglaló őseink keletről hozták magukkal a szalontai disznót, ami egy hatalmas, borjú nagyságú, téglavörös színű hússertés fajta volt és főképp a Tiszántúlon telepedtek meg. Ez a sajátos magyar fajta mostanra sajnos kipusztult, a házi sertés vette át a helyét.

Őseink bizonyára vándorlásuk során is bőven éltek sertéshússal, szalonnával. I. István 1036-ban intézkedett a Bakonyban makkoló sertésekről. I. Endre kiéheztetett ellenségének, III. Henriknek 1051-ben például 2000 oldalszalonnát küldött ajándékba. Persze ez csak sózott, esetleg borsozott szalonna volt, ellenétetben a ma népszerű füstölt, ízesített fajtákkal.

A paprikát ekkortájt még nem ismerték. Ez a fűszerünk csak a 18. században kezdett szélesebb körben elterjedni, tehát csak kb. 200 éve beszélhetünk paprikás szalonnáról, kolbászról, gulyásról és a közkedvelt paprikás csirkéről. Használtak ugyan korábban is fokhagymát, sáfrányt, zsályát, rozmaringot, borsot, gyömbért, kaprot és majoránnát, csak éppen paprikát nem.

A közelmúlt szokásai

Az 1950-es években tiltott dolog volt engedély nélkül a disznóvágás (ez a fekete vágás), ugyanis engedély kellett hozzá, de az éhség miatt kénytelenek voltak a nehezen megszerezhető engedély nélkül a pincében, titokban levágni a disznót. Ezt az időszakot remekül mutatja be Bacsó Péter 1969-ben készült filmje “A Tanú”.

Ezek a hagyományok jellemzően az 1980-as évek közepéig voltak jelen intenzíven, és körülbelül akkor változtak meg, mikor az embereknek már lehetőségük volt fagyasztóládát beszerezni.

Régen Egyed napján, azaz szeptember 1-jén fogták a disznót hízóba. Hagyományosan november 30-a volt a disznótorok kezdőpontja, így nem a véletlen műve a „disznóölő Szent András” népi elnevezés András napon. A farsangi időszak volt a lakomák, esküvők ideje, illetve egyben a disznótoroké is. A téli esküvőknek számos oka volt akkoriban, többek között, hogy kellett a hús a lakodalomba, s ennek nem a nyár volt az ideje.

A családok felváltva tartották egymásnál a disznóvágást, így segíteni tudtak egymásnak a munkában, másrészt meg így mindig volt kóstoló a háznál. A néphiedelem szerint tilos disznót ölni újholdkor, mert akkor férges lesz a hús. Kedd, péntek, vasárnap ugyancsak alkalmatlan a disznóölésre, mert megromlana a hús.

A torok hagyománya

A disznóölés, s az utána következő disznótor a téli hónapok jelentős és várt eseménye volt. Régen még a gyermekek sem mentek aznap iskolába. Ilyenkor korán kezdődött a nap az egész család számára. A perzselés után pontos rendben haladt a munka, mindenkinek megvolt a feladata: az asszonyok sütötték a vért reggelire, tisztították a fokhagymát, mosták a beleket, töltötték a hurkát, aprították a zsírnak való szalonnát, a böllér bontotta fel a disznót, készítette a kolbászt, sózta a szalonnát. A gazdának ezen a napon csak az volt a dolga, hogy szíves szóval, tréfával és jó borral tartsa a segítőket.

A tor legtöbbször tyúkhúslevessel kezdődött, amelybe az előző nap készített csigatésztát tettek, majd az elmaradhatatlan töltött káposzta következett, sült kolbász, sült hurka, pecsenye, majd hájas pogácsával, rétessel fejeződött be. Vacsora közben vége-hossza nem volt a tréfának, vidám szónak. Gyakran előfordult például, hogy tréfás kedvű asszonyok, lányok rossz ruhába öltözve, bekormozott arccal, lakodalmas menetet imitálva, karjukon kosárral hívatlanul beállítottak a disznótoros házba, énekeltek, vidám rigmusokat mondtak, táncoltak, s mindez növelte az amúgy is vidám hangulatot. Amikor kosarukba megkapták a kolbászt, hurkát, eltávoztak.
Sok helyen volt szokásban, hogy a disznótoros ház ajtajába egy ágas-bogas gallyat állítottak, amelyre tréfás versikét tartalmazó cédulát függesztettek. Elbújtak a sötétbe, s várták, míg a háziak észreveszik a nyársat, leveszik róla a cédulát, s helyébe hurkát, kolbászt raknak, amit aztán nagy lopakodások közt vittek el.

Tor közben gyakran megemelték a poharukat, mert különben nem lenne szerencséjük a jövő évi disznóval. A vacsora végeztével a gazda szokott a legtöbbször nótát kezdeni, amelyet a többiek folytattak. Azt szerették, amelyiknek minél több verse volt. Régebben előkerült a tambura, s a bőrduda is, s jó kedvük kerekedvén megforgatták az asszonyokat. Ilyenkor a gyerekeknek sem kellett lefeküdni, ez a nap számukra is ünnep volt, s még éjfélkor is ott tébláboltak a felnőttek körül.

Szívesen résztvennél egy hagyományos disznótoron? Itt megtalálod a részleteket!

vira.hu

Hozzászólások