Vadászkutyák idomítása

Vadászkutyák idomítása

szirakadmin szirakadmin október 16, 2016 Vadászat

A vadászkutyák felbecsülhetetlenek, ezért nevelésükre nagyon nagy hangsúlyt kell fektetnünk, hiszen a tanításuk meghatározza majd, azt hogy hogyan segít a vadásznak a hajszolás közben és hogy ki tudja-e szagolni a vadat.

Sok vadászkutya fajt megkülönböztetünk, de most általánosságban írunk róluk, hogy hogyan is lehet őket jól nevelni, úgy hogy segítséget nyújtson a gazdának. Az alapidomításnál a következőket kell megtanítani a kutyának: a saját nevét, odahívást, ültetést, fekvést, lábnál való követést, lábhoz jövetelt, tiltószót, helyben maradást, tárgybehozást és ugatást parancsra.

A következőkben pedig elmondjuk, hogy mikre érdemes figyelni az idomítás közben:

Saját név ismerete

Fontos, hogy ismerje a saját nevét, hiszen hívó szóra érkezik meg. Ez az első dolog, amit egy kölyöknek megtanítunk. Természetesen arra is okíthatjuk, hogy sípszóra hozzánk szaladjon vagy a lábunkat ütögetve is hívhatjuk. Szinte biztosak vagyunk benne, hogy ezeket érteni fogja a kutya, mert okos állat és gyorsan tanul.

A helyhez szoktatás már egy magasabb szint. Ezt póráz segítségével taníthatjuk meg, vigyük egy hosszabb sétára a kutyánkat pórázon, majd néha hozzánk közelebb húzva mondhatjuk, hogy: „Helyedre!”. Ezt, ha sokszor megcsináljuk, akkor már kipróbálhatjuk segítség nélkül és szabadon ereszthetjük, majd a hívó szóval szólhatunk neki, hogy jöjjön hozzánk.

Ültetés

Vezényszó “Ül” használatánál lenyomjuk a fenekét miután oda jött hozzánk.

Fektetés

Ez nagyon fontos, hiszen egy vadnál vigyáznunk kell és el is várjuk, hogy vezényszóra cselekedjen az állatunk. Ezt lehet hangra is, illetve egy hosszabb sípszó vagy csak kézjel segítségével vezényelni.

Tiltószó

Talán az egyik legfontosabb, hogy a kutya ezt felismerje, hogy valamit nem szabad. Vadászatnál fontos, hogy szófogadó legyen és gyakran az állatok, ha látnak egy vadat, akkor neki rontanának, mert a vadászösztön bennük is ott van a ragadozó, tehát ha az elejtett zsákmánynak fontos egy-egy része, akkor igenis ez lényeges, hogy megértse a kutya a „Nem szabad” vagy „Fúj” kifejezést!

Tárgybehozás

Fel kell szólítani, hogy “Hozd ide” és azonnal tudni fogja. Ezt otthon tudjuk neki megtanítani a játékaival és a helyzetben is azonnal tudni fogja, hogy mit kell cselekednie.

Ugatás parancsra

Kacsavadászatkor szokták alkalmazni, így felrepülnek a kacsák majd le lehet őket lőni!

A jó nevelés nélkülözhetetlen, főleg egy olyan sportnál, mint a vadászat, amikor a leginkább pontosságot és engedelmességet igényel mindkét részről. A gazdától és az állattól is!

Ha érdekesnek találtad a bejegyzést, akkor látogass el vadászat aloldalunkra,
ahol bővebb információval szolgálhatunk.