Teleki-Degenfeld Kastélyszálló**** Szirák > Esküvőszervezés > 10 jel, hogy ő az igazi nő – II. rész
10 jel, hogy ő az igazi nő – II. rész

10 jel, hogy ő az igazi nő – II. rész

szirakadmin szirakadmin augusztus 31, 2018 Esküvőszervezés

A tegnapi blogposztban felsoroltunk pár dolgot, hogy amelyek azt hivatottak reprezentálni, hogy révbe értünk. Nem is szaporítjuk tovább a szót – illetve dehogynem -, jöjjön még több dolog, ahonnan tudhatjuk, hogy “zsebben a nagy Ő”.

  1. Nem a „kötelező miatt” esik rá a választás

Jól ismerjük a helyzetet, amikor a haverokat és egy önfeledt sörözést választottunk párunk helyett, mert muszáj volt kicsit kiengedni a fáradt gőzt. Azt hittük minden simán megy, hiszen a spontán baráti találkozás miatt intézett telefon alkalmával még kedves volt a hangja barátnőnknek, ráadásul rá is bólintott a kimaradásra. Csak az a fránya hazaérkezés ne jött volna el, ugyanis élőben már más a vélemény és jól megkaptuk a magunkét. Ezek a kapcsolatok kerülendőek, az ideális az, ha olyan partner van mellettünk, aki őszintén nem csinál problémát egy esti kimaradásból, vagy a kárára a legjobb haverunkkal töltött pár órából. Az ideális felett azonban van egy másik szint is a témakört illetően, amelyet úgy hívnak, hogy tökéletes. Ez az, amikor bárkivel szemben rá esik a választás, pusztán amiatt, mert inkább vágyunk rá, mint bárki másra. Ha ezt már éreztük, nem kell sokáig agyalni, hogy beruházzunk-e arra a bizonyos gyűrűre.

Szerelmesek a padon.

  1. Megegyező értékrend

Az ellentétek vonzzák egymást – tartja a mondás, amely valamilyen szintig igaz is, azonban nem a végletekig. Párunkkal nem feltétlenül kell a világról ugyanolyan képet alkotni, ugyanúgy tényezőket megítélni, ám enyhén szólva sem hátrány, ha a lényegi kérdéskörökben egyezik a véleményetek. Vallás, politika, kulturális ízlés, lelki értékrend – az élet fontos velejárói, ha pedig egyezés van bennük, sokkal könnyebb és élvezetesebb lesz az élet, mindennapi nézeteltérésektől mentesen.

  1. Azonos célok

Mindig kell, hogy legyenek az embernek céljai. Folyamatosan, ezekbe pedig bele tartoznak a kisebb célok is, egészen nyugodtan lehetnek, sőt, talán még jobb is, ha különbözőek. A nagy célok esetében már kicsit más a helyzet, hiszen jó, ha egyeznek az elképzelések. Problémát szül az, ha az egyik fél egy belvárosi lakásban, míg a másik egy kicsi, balatoni településen képzeli el az életet, vagy ha a férj egy egész futball csapatot szeretne utódként, a feleség pedig egy gyermeket, akire maximálisan koncentrálhat. Létezik olyan forgatókönyv, ahol mások az elképzelések a fentieket illetően, ám egy jól működő házasság ismérve, ha ezekben a kérdéskörökben dűlőre képesek jutni a felek. A szuper házasság ismérve pedig az, ha nincs mit megbeszélni a célokról, maximum csak ennyit:

„Te is? Tényleg? Én is!”

  1. A bizalom

A modern párkapcsolatok nagyon nagy százaléka szól arról, hogy tombol a bizalmatlanság a két fél között. Sandító szemek az üzenetváltásoknál, folyamatos kérdőre vonás, kétkedés, magyarázkodás. Ezen tényezők mind mérgezik a kapcsolatot, a legnagyobb ismérvük pedig az, hogy leküzdhetetlenek, ugyanis egy kapcsolatban a bizalom nem egy tanulható gyakorlat. Egyszerűen vagy van, vagy nincs és kész. A bizalom a párkapcsolatok elején kivívható, ám az első gyanús és ferde helyzet esetében elúszik. A házasságnak pedig, akárhonnan forgatjuk, ez, a legnagyobb alapja, a nyugodt élet záloga.

  1. A barátaid imádják

Fontos leszögezni, hogy a jó párkapcsolat és a nagy szerelem első visszaigazolása az, hogy tudomást sem vagyunk hajlandók venni a barátok és a család véleményéről. Ez talán kicsit erős megfogalmazás, de a lényeg az, hogy a kettőn döntése és véleménye a mérvadó, nem pedig a külvilágé. Vannak azonban bónuszok, amelyek erősíthetik a párkapcsolati, jegyben járási időszakot. Ez pedig nem más, mint az, ha körülötted mindenki oda van a hölgyért…

10+1. A barátai imádnak

… és vice versa.

 

Ha a blogposztban rejlő tényezők nagy többségében magadra és párodra ismersz, már fel is mérheted a terepet Szirákon, mint esküvői helyszínen!

Signs She’s The One For You

Címkék